Miklós Tamás rövid életrajza 


Miklós Tamás 1955. augusztus 21-én született Budapesten – c. egyetemi tanár, könyvkiadó. 


A Kölcsey Gimnázium diákja, közben 1972-ben és 1973-ban tengerész a Tata és a Borsod tengerjáró hajókon. 1973–1974-ban sorkatona. Ezután magyar-filozófia esztétika szakon tanul az ELTÉ-n, s látogatja a Közgazdaságtudományi Egyetem óráit is. 


Tanári pálya: 

1980-tól tudományos továbbképzési ösztöndíjas az ELTE BTK Esztétika tanszékén, ahol művészetfilozófiai előadásokat és szemináriumokat tart. 1982–1983 között a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Rajk-Collegiumában vezet gazdaságelméleti szemináriumokat. 1984-ben és 1985-ben Zürichben és Heidelbergben, 1992-ben Bonnban és Frankfurtban folytat posztgraduális tanulmányokat, 1982-től 2020 végéig az ELTE BTK Filozófiai Intézet tanáraként előadásokat és szemináriumokat, illetve doktoriskolai kurzusokat tart a történelemfilozófia és a tudományfilozófia tárgyköréből. Tengelyi Lászlóval közösen kidolgozza egy német-francia nyelvű filozófiai mesteriskola tervét. A filozófiai doktoriskola egyik alapító tanára. A középiskolai filozófia tankönyv történelemfilozófia fejezetének írója. A klasszikus történelemfilozófia országos egyetemi tantervének kidolgozója. 2011–2017 között történelemfilozófiai szemináriumokat tart a budapesti Eötvös-Collegiumban. 2013–2014 között a Wissenschaftskolleg zu Berlin tagja, ahová a következő években ismételten meghívják. 2016 és 2018 között vendégprofesszor a Freie Universität Berlin Filozófia Intézetében. 2020-ban létrehozza a Történelemfilozófiai Kollégiumot, amely 2021-től az ELTE BTK Filozófiai Intézete képzésének része, ahol címzetes egyetemi tanárként tanít tovább. 2019–2020-ban a bécsi Instutiut für die Wissenschaften vom Menschen fellow-ja. Konferenciák, előadások: Berlin, Bécs, Bonn, Budapest, Drezda, Frankfurt a. M., Göteborg, Jéna, Krems, Lipcse, München, Schwäbisch Hall, Weimar, Wuppertal, Hamburg, Potsdam, Ulm. 


Fő kutatási területek: történelemfilozófia, ismeretelmélet, esztétika. 


Felsőoktatási tanulmányok és tudományos fokozatok: 


1976–1980: Eötvös-Loránd Tudományegyetem Budapest. Egyetemi tanulmányok, diploma: Filozófia, esztétika, magyar irodalom.

1979–1980: Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, Budapest, Antal László gazdaságelméleti szemináriuma.

1984–1985: Schweizerisches Sozialarchiv Zürich. Kutatási projekt: Társadalmi összeomláselméletek – Tutor: Miroslav Tucek.

1985: Universität Heidelberg. Téma: Hegels Philosophie – Hans Friedrich Fulda professzornál.

1984–1985: Posztgraduális tanulmányok és kutatások: Eidgenössische Technische Hochschule (ETH), Zürich. Téma: Ismeretelmélet, tudományfilozófia – Paul Feyerabend professzornál.

1984–1985: Posztgraduális tanulmányok és kutatások: Universität Zürich, Universität St. Gallen, Téma: Gazdaságelméletek, gazdasági modellek – Ota Sik progófesszornál; Kultúraeméletek–kultúrkritika–kultúrpesszimizmus – Urs Bitterli professzornál.

1985: „A filozófiai tudományok doktora” cím „summa cum laude”. Eötvös-Loránd Egyetem, Budapest. Doktori disszertáció: „Politikai és gazdasági összeomláselméletek”.1988: Kandidátusi védés. Kandidátusi disszertáció: „József Attila metafizikája” (megj. Magvető, Budapest, 1988.).

1992: Posztgraduális tanulmányok Bonnban és Frankfurtban. Filozófiatörténeti szeminárium Jürgen Habermas professzornál.

2012: Habilitáció. Habilitációs mű: „Hideg démon. Kísérletek a tudás domesztikálásra” (megj. Kalligram, Pozsony; kibővítve németül: „Der kalte Dämon. Versuche zur Domestizierung des Wissens”, Verlag C, H. Beck, München).

2021: Címzetes egyetemi tanári kinevezés. Eötvös-Loránd Tudományegyetem Budapest. 


További szakmai és társadalmi tevékenység (válogatás): 


1981–1989: Az 1956 utáni első cenzúrázatlan, legális társadalomtudományi folyóirat, a „Medvetánc” létrehozása, vezetése alapító főszerkesztőként.

1987–1989: Az MTA Magyar Filozófiai Társaság Társadalomfilozófiai Szekciójának titkára.1988: A frankfurti „Palais Jalta Institut” társalapítója.

1988: A magyar társadalmi, kulturális és gazdasági viszonyokat kritikusan elemző, az e területekre vonatkozó reformterveket és összegyűjtő „Fordulat és reform” kötetben szerzői részvétel és a kötet kiadása.

1989-től: Magyar Újságírok Országos Szövetsége, tagság.

1989–1990: A Budapest és Frankfurt am Main közötti partnervárosi együttműködés kezdeményezése. Az együttműködés kulturális programjainak megtervezése, szervezése a két városban a mai napig, folyamatosan.

1990–máig: A filozófiai, társadalomtudományi műveket kiadó Atlantisz Könyvkiadó létrehozása, szerkesztése, vezetése. (eddig mintegy 250 kötet).

1990–2001: Az Atlantisz Társadalomtudományi Alapítvány létrehozása (1990–2002: elnök).

1990–máig: A magyar nyelvű Német Szellemtudományi Könyvtár („Deutsche Geisteswissenschaftliche Bibliothek”) létrehozása, szerkesztése, kiadása (eddig mintegy 70 kötet).

1990–máig: A magyar nyelvű francia filozófia és társadalomtudományi könyvsorozat, a „Francia Szellem Könyvtára” („Bibliotheque de l’esprit francais”) létrehozása, szerkesztése, kiadása (eddig mintegy 40 kötet).

1992: A Budapest és Frankfurt am Main közös védnöksége alatt működő könyv- és kulturális központ, az „Atlantisz Könyvsziget” megalapítása, létrehozása.

1992: „Bücher brauchen Verbündete” – nemzetközi konferencia szervezése Budapesten.

1992–máig: Német, angol, francia és osztrák tudományos könyvkiállítások, filozófiai könyvviták, koncertek a budapesti Atlantisz Könyvszigeten.

1993–2008: Számos OTKA-kutatási projekt témavezetője.

1994–1999: A „Schwerpunkt Ungarn an der Frankfurter Buchmesse”, vagyis Magyarország díszvendégkénti szereplésének javaslata (1994), később megtervezése, projektvezetése és (lemondásáig) kurátori munkája. 

1994: Frankfurti Kulturális Hét Budapesten.

1994: Alapító tag: Kremser Kreis an der Donauuniversität Krems. 

1996: A Német Történészvita – Előadások és szemináriumok az ELTE BTK-n Joachim Bergmann professzorral közösen.

1996: Javaslat és tervkidolgozás az Oktatási ill. Kulturális minisztérium, illetve az Országgyűlés számára a tudományos publikációk támogatására. (Miután a minisztérium, majd parlament elfogadta, ebből született a Felsőoktatási Szakkönyv- és Tankönyv Pályázat.)

1998: „A kulturális emlékezet”. Beszélgetés és előadás az ELTÉ-n Jan Assmann professzor és Wolfgang Beck részvételével.

2000: Hegel vallásfilozófiája – Konferencia a budapesti Goethe-Intézetben.

2001: Platón-Konferencia a Magyar Tudományos Akadémián.2004: A Német Szellemtudományi Könyvtár Kiállítása közösen a Goethe Intézettel és a Frankfurti Könyvvásárral Budapesten.

2004: „Meisterschule. Die Klassiker der deutschen Philosophie in Ungarn.” Konferencia Kant, Hegel, Nietzsche magyarországi recepciójáról, szellemi jelenlétéről – Goethe-Intézet Budapest.

2005–2007: Projektvezetés (NKFP): Platón összes műveinek kommentált összkiadása. 

2006: „Klasszikus történelemfilozófia” – Tantervkészítés a magyar egyetemek számára.

2007–máig: Német-Magyar Filozófiai Társaság, alapító tag.

2007: Frankfurti Kulturális Hét Budapesten.

2018: A Tótfalusi Kis Miklós 1691-es firenzei betűin alapuló Atlantisz Antiqua betűtípus létrehozásának kezdeményezése, és Kravjánszki Róbert tipográfus általi megtervezése után az Atlantisz Könyvkiadó saját betűjekénti bevezetése.

2019–máig: Magyar Tengerészek Egyesülete, tagság.

2021: A Történelemfilozófiai Kollégium létrehozása. 


Ösztöndíjak: 


2019–2020: Fellowship in Institut für die Wissenschaften vom Menschen, Wien 

2016, 2017, 2018: Forschungsstipendium der Freien Universität Berlin 

2014–2015: Stipendium der Zuger Kulturstiftung Landys & Gyr. (Berlin) 

2013–2014: Fellowship im Wissenschaftskolleg zu Berlin. 

2003: Kulturstipendium der Landeshauptstadt München in Villa Waldberta (Feldafing). 

2000–2001: A magyar Nemzeti Kulturális Alap Műfordítói Ösztöndíja 

1999–2002: „Széchenyi Professzori Ösztöndíj”, Magyar Kulturális Minisztérium 

1995–1999: Tudományos Kutatási Ösztöndíj, Ösztöndíjtanács 

1993–2008: Projektvezetés számos OTKA-kutatási programban (OTKA = Országos Tudományos Kutatási Alap). 

1991–1992: Universität Bonn. Stipendium der Friedrich–Ebert–Stiftung. Thema: Deutsche Geschichtsphilosophie. Részvétel a frankfurti J. W. Goethe-Universität szemináriumain – Jürgen Habermas professzornál 

1984–1985: Universität Zürich, ETH Zürich, Schweizerisches Sozialarchiv. Ösztöndíj: Schweizerischer Nationalfonds 

1981–1983: Tudományos Továbbképzési Ösztöndíj, ELTE, Budapest 


Kitüntetések: 


2018: Prix Voltaire – International Publishers Association (IPA) (shortlist) – Prix Voltaire “rewards exemplary courage in upholding the freedom to publish and in enabling others to exercise their right to freedom of expression” 

2017: Verdienstkreuz der Bundesrepublik Deutschland 

2006: Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje 

2005: DekaBank-Preis des Literaturhauses Frankfurt zur Förderung der deutschen Literatur und Wissenschaft im Ausland